apróság

Néhány jellegzetességet teszek most közzé, koránt sem törekedve a teljeskörűségre. Az apróságok az idő előrehaladtával úgyis szaporodnak majd.

Akadnak olyan apró jellemzői a városnak, amiket sosem felejtek el, amikről később mindig Passau jut majd eszembe. Ilyen például az az úr, aki igen gyakran ücsörög egy bizonyos tér meghatározott épületének masszív lépcsőfokainak egyikén. Van egy 25x25 cm-es hely, amit magának tart fenn, és bár sosem próbáltam, de biztos vagyok benne, ha megpróbálnám elfoglalni a kövezetnek éppen azt a kis részét, akkor minimum megkergetne a szökőkút körül. Tehát minden alkalommal, amikor arra járok, ott ül. Ott ül és mindig ugyanaz az arckifejezés látható rajta. A távolba réved, mereven. Csak néz valamit, és közben nem lát semmit. Amikor először láttam valaki éppen fényképezte. Rá sem nézett, csak a szokott módon bambult a messzeségbe. Másodszor én is lefényképeztem, de arra sem reagált semmit.  A tér egyébként gyönyörű. Ha bolond lennék és is azt választanám törzshelyemül. A szökőkút egészen olasz kisvárosi hangulatot kelt.

De ha már a bolondoknál tartok, meg kell említenem a ballonkabátos őrültet is, hisz ő is kellően jellegzetes. :) Igazi Obdachsloser. Néha rákiabál a galambokra a bevásárló utcában, máskor csendben kullog magában egy szál pólóban, mert a melegben megszabadul a csini kabátjától. Róla még nem mertem képet készíteni, félek, hogy a galambok helyett én következnék és  a végén még talán meg is harapna. Vagy még rosszabb.

Jellegzetes az a tábla is, ami a Nikolakloster alsó kapujánál található. Valamiért mindig a felső kapunál találkozunk a szervezett programok alkalmával, pedig az Unimann (ezt csak én hívom így, de én most már mindig) mellett szerintem sokkal alkalmasabb lenne a Treffpunkt. Nagy köztünk a szerelem! Passau ich liebe dich doch! :)

                                       

Seeberger

Ha már Andi und die Hüte...

Kötelességemnek érzem, hogy tudósítsak a kalapok városából, hisz legalább öt kalapost leltem fel eddig a kevesebb, mint egy hét alatt. Ez a klasszikus szalmakalap egy Seeberger. Mostantól a tulajdonomat képezi. 

Ma a St. Pauli mellett lévő férfi-női boltban jártam és biztosítottam az eladót, hogy jövök még máskor is. Itt sajnos nem készítenek kalapokat, csak árusítanak. Tudok még olcsó kalapost és kézi készítésű kalapost is a városban, de ma még csak ezt fedeztem fel magamnak. Valahol el kellett kezdeni. Persze azt is tudom már, hogy melyik lesz a következő beszerzésem tárgya... természetesen az olcsó, Duna parti árustól egy nagyon sikkes fekete szalmakalap beige szalaggal. Ma voltam nála is és kicsit beszélgettem az árus bácsival. Hajdanán Dubaiban dolgozott, most viszont már csak a kalapok közt ücsörög és a szagából ítélve valamilyen maximum középkategóriás sört iszogat. Nem csak a szaga, de a színe is okot adott a gyanúra.

Tehát mondhatom, hogy elkezdtem dolgozni az ügyön!!! :)

Mosókonyha

A saját lakásomba való betöréstől kissé megfáradtan a mosókonyhában elhelyezett szárítógép tetején... és a képen éppen nem látható sörautomata mellett igyekszem átgondolni az életem. :) Legalább a hajam csontszárazra szikkadt a napon!

A máris kellemes húsvéti ünnepek és a kulcskatasztrófa

A sors úgy hozta, hogy ma még egy bejegyzést teszek közzé a világba. Remélhetőleg a sors nem hozza úgy, hogy még néhány hasonlóan színvonalas történet megosztását érezzem helyénvalónak. Persze erősen megkérdőjelezhető, hogy ezt jól teszem-e...

Tehát mint már említettem... itt bizony véresen komolyan húsvétol az egész város. Tulajdonképpen nem is helyes ez így. Főleg azok ünneplik Jézus feltámadását szerfelett hevesen, akik nem Passauban élnek, vagy legalábbis nem itt töltik az ünnepeket. Ilyen például a minden bizonnyal roppant szimpatikus Hausmeistere a mi drága kollégiumunknak. Hát persze nincs ezzel semmi gond. Kell neki is a lazítás. A lakása ablakára ki is ragasztotta, hogy legközelebb 28-án áll szíves rendelkezésünkre és addig a megadott telefonszámon lesz elérhető. Húsvét van, tehát a megadott telefonszámon a Herr egyáltalán nem elérhető. És hogy én ezt honnan tudom?? Onnan, hogy röviden szólva még egy hét sem telt el és máris kizártam magam a lakásból. Ez egy nagyjából mindennapos probléma lehet errefelé. Az én esetem azonban jóval összetettebbre sikeredett.

Úgy kezdődött minden, hogy a nagyon szimpatikus, total lieb Angelika látva, hogy milyen sima hajam van, úgy gondolta, hogy nekem mindenképpen van hajvasalóm. Ő ezt olyan meggyőződésként vallotta, hogy írt nekem az F-betűs közösségi portálon egy levelet, amiben megtudakolta, hogy van-e nekem olyan, hogy Bügel für die Haare, na meg egyáltalán tudom-e, hogy mi az, amire ő gondol...de egyébként biztos vagyok benne, hogy tudni vélte, hogy nekem olyanom bestimmt van. Én kedvesen megválaszoltam a levelét, miszerint nekem sajnos ilyenem nincs, bár tudom, hogy a hajvasalóra tett erős célzást. :) Na a baj ott kezdődött, hogy Angelika kissé türelmetlen lány lehet. Nem bírt várni. :) Átcsöngetett hát hozzám. Nos a Donau-Schwaben lakói mind ismerik már azt az érzést, ami akkor hatalmasodik el rajtuk, amikor becsöngetnek hozzájuk. Talán a kegyetlen szóval tudnám legjobban körülírni. Hihetetlen hangos és az ember lánya sosem tudja, hogy honnan jön az a bizonyos hang.... csak két pillanat eltelte után jut eszébe, hogy jajj a kapucsengő. Ijesztő. Hát most is ezt éreztem... és a zavarom olyan hatalmasnak bizonyult, hogy amint Angelika elkezdte kiáltozni a nevemet a lépcsőházban (mivel nem volt még nálam, nem tudta, hogy fölfelé, vagy lefelé talál-e meg) én kiszaladtam, hogy mihamarabb tudassam vele, hogy itt vagyok és nincs hajvasalóm sajnos továbbra sem. Ekkor követtem el a végzetesnek végül nem bizonyuló hibát (de ez is csak Józsinak köszönhető). Kifutottam és a kulcsot nem vittem magammal. A ház alaprajzát most nyilván nem mellékelném, de a lényeg, hogy az én részlegemen én vagyok az egyetlen lakó, hiszen minden valamirevaló ember a családjával ünnepel. Na miután Angelikával kiveséztük a hajvasaló témát egyszer csak borzalmas gondolataim, még iszonyatosabb érzéseim támadtak. Van mindig egy pillanat, amikor az ember rájön, hogy elkövette A HIBÁT. Nekem valahol a "sok sörtől jajjde meghízik az ember lánya" téma után kezdtek balsejtelmeim támadni. De ekkor még reménykedtem. Hátha kinyílik mégis az az ajtó. Egy kicsit jobban megrángatom és akkor biztos nem lesz gond. Megrángattam, nem lett jobb. Hujjujj most mi lesz??? Valójában Angelikának éppen szerencséje volt, hogy nem köntösben kapott el, ugyanis a zuhanyzás nem sokkal előzte meg az ő érkeztét. Illetőleg nekem volt valójában szerencsém. Tehát Gott sei Dank ruhában, de tök vizes hajjal, törölközővel a fejemen, a kis cuki lila papucskámban átslattyogtam Józsihoz, akit ezennel a magyar delegáció hivatásos problémamegoldójának nevezek ki! Lerövidítve a történetet: egy órás szarakodás, telefonálgatás a Hausmeisternek, (aki húsvétkor nyilván a telefonja létezését is elfelejti, felvenni pedig így aztán végképp nincs esélye) Hausmeister keresése a környező családi házakban, (hátha ott lakik alapon) majd felmosónyéllel bukóra nyitott ablakon át bejutni próbálkozás és végül egy kedves német uriembertől kapott léccel az ablakon keresztül az ajtó kinyitása. Józsi, ha ezt egyszer olvasod, tudd, hogy tied a fele királyságom!

Azt hangsúlyozom, hogy ha nem tudtam volna bejutni végül a lakásba, akkor:

1.) aludni tudtam volna ugyan bármely kedves szomszédomnál, csak a közvetlen tőszomszédaimnál nem, mivel ők sajnos nincsenek a kollégiumban az ünnepek alatt, amit tulajdonképpen nagyon meg tudok érteni...

2.) keddig nem jutok hozzá a személyes tárgyaimhoz, úgy, mint a telefonomhoz, vagy a ruháimhoz, amik közül rajtam csupán a trottyos gatyám és egy zöld póló volt... és kétségtelenül megy itt a lezser stílus, de talán nem 4 napig ugyanabban és nem papucsban.... főleg nem zöld törölközővel az ember fején...bár az legalább illett a pólómhoz. :)

3.) a maradékba pedig bele sem merek gondolni.

Utólag is köszönöm Józsinak a helyzetkezelést, Móninak és Orsinak a támogatást, valamint Angelikának a számtalan telefonos próbálkozást, Zdeneknek pedig, hogy nem küldött el a p-ba, amiért felébresztettem legmélyebb álmából a szörnyűséges csengő hangjával. Nem szeretném megtapasztalni, hogy milyen arra kelni. Bár ha bosszút forral, akkor lesz nekem is még ehhez a semmihez sem fogható élményhez szerencsém.

Na de azért a mottó marad: Donau-Schwaben rocks!!!! :)

első be-nyomás

Tehát a jel megvolt és valóban jó nekem itt Passauban. :) Jelenleg úgy tűnik, hogy az idő elronthatatlan. Persze nem merem nézegetni az időjárás előrejelzést... de remélhetőleg míg itt vagyok legalább ilyen szép verőfényben úszunk. A kalapok mellett rengeteg benyomás ért. Persze. :)

Elsőként a bürokrácia végeláthatatlanságával kellett itt is szembesülnöm. Az unióban (is) így működnek a dolgok. Úgy tűnik azonban, hogy működnek a dolgok. Be kellett jelentkeznem a polgármesteri hivatalban. Na igen. Hoztam a formám, méghozá nem is egymagamban. :) A kollégiumi szomszédom, aki szintén ösztöndíjas egyetemi hallgató... :) elkísért és ha már ott volt ő is bejelentkezett gyorsan. Azt minek is említsem, hogy nyelvi korlátoltságunk okán kezdetben azt sem tudtuk, hogy hova húzzunk számot, tehát módfelett örültünk mikor végre kitaláltuk mit és hogy kéne. Megvolt a szám.... igen ám, de valahol kellett volna lennie egy berendezésnek, ami ezeket a számokat kijelzi, hogy mi szép sorban elintézhessük, amiért mentünk. Na gép sehol, mi meg gondoltuk kényelembe helyezzük magunkat az irodában (rengeteg ülőhely állt rendelkezésre) és megvárjuk, amíg szólítanak bennünket. A kihúzott számon ugyanis az állt, hogy hívni fognak bennünket. Hát jó tíz perc ücsörgés után egy kedves hölgy végre felvilágosított minket drága bajor akcentussal, hogy ülhetünk ott amíg csak akarunk, de hogy fogalmunk nem igen lesz arról, hogy mikor következünk, az is biztos. Talán fáradjunk át a váróterembe. Nos a folyosó túlsó végén valóban sokkal többen várakoztak már és tíz perc további ücsörgés után végre bejutottam egy másik kedves ügyintézőhöz, akinek úgy tűnt, fogalma nem igen volt arról, hogy az E-betűs ösztöndíj mi fán terem, de megegyeztünk benne, hogy mivel hosszabban tartózkodom náluk, akkor végülis bejelenteném a tartózkodást. :) Huhh. Nagyon röhögtünk Zdenekkel (a cseh szomszédommal) a szerencsétlenségünkön. Otthon is simán csinálok ilyen bénaságokat, de németül hülyének lenni külön élvezet. :)

Másodikként említhetném a bankszámla nyitást. Az nagyon kellemes volt, mert a kapott időpontunkra pontban sikerült megérkeznünk a németek egyik legnagyobb, S-betűs bankjába. A hölgy megkínált kávéval, amit én kissé talán pofátlan módon, de nyomban elfogadtam. Aztán persze átsuhant az agyamon, hogy nem kellett volna, hiszen én nem is szeretem az ő kávéikat.... :) Hosszúkávééé??? Hmmm... schmeckt ja einfach scheiße. :) Na de volt cukor és tejszín, meg talán még tej is, szóval abszolút ihatóvá varázsolta a kedves ügyintéző az addig számomra kevéssé iható kávéjukat. :) Miközben a kávét kortyolgattam mondanom sem kell, hogy olykor az volt az érzésem, hogy most őrülök meg. Voltak kérdések, amiknek néhányszor kénytelenek voltunk nekifutni, hogy biztos legyen, hogy értem, hogy épp melyik fázisában vagyunk a számlanyitásnak, de összességében azt mondhatom: roppant sikeresek voltunk, hiszen mintegy 31 aláírást remekeltem a Sparkasse számára. Remélem egyszer híres leszek és ők még nagyobbra becsülik az ottani teljesítményem... :)

Amit még fontosnak tartok: magyar fiúk-lányok, ha ezt olvassátok, tudjátok: ha húsvétkor Passauban jártok, nagypénteken mindent zárva találtok!!!!! :) Egészen érdekes ez a rendszer, de valójában jobb a mienknél. Ugyanis nagypénteken bezárnak a boltok, nagyszombaton újra kinyitnak, majd vasárnak és hétfőn újra pihennek egy kicsit az ünnep alkalmából. Így több a szünetük és beiktatnak egy plusz bevásárló napot is. :) Tegnap kiderült, hogy a németek bizony a napot is szigorúan éjféltől éjfélig számolják és hát az Ordnung muss sein jegyében ettől eltérni nem lehet. :) Tegnap este ugyanis az egyetemen szerveztek nekünk egy kocsmatúrát. Csoportokra oszlottunk és vetésforgóban három egészen kellemes és sörben mérve is meglehetősen barátságos helyet látogattunk meg. Az egésznek valami táncos történetté kellett volna fajulnia, ez azonban elmaradt, mivel egész péntek ünnepnapnak számít, tehát éjfél után magától értetődik, hogy semmi sincs nyitva. Ki tudja, hogy kitől származott az ötlet, hogy német házimurit csapjunk?! Mindenesetre becsületkasszás megoldással a hűtőt totál kifosztottuk. Kasszává pedig a teafőző volt kénytelen avanzsálni. :) A meglepő számomra az volt, hogy abban a lakásban totál spontán összegyűlt mondjuk 40 kedves és kedvetlen fiatal... és mindenki jól tudta érezi magát a hűtő beltartalmából... Rengeteg sörük volt a fiúknak na... és ebből minket jól tudtak tartani. Nagyon kaját egyik frigóban sem láttam... sör viszont lehetett vagy 50 alle zusammen. :) Fűűű milyen hamisítatlan német bulik lehetnek még itt... :) :)

Összefoglalva: a város annyira gyönyörű, hogy ugyan már otthonról beleszerettem a képek alapján, de ez a szerelem nem lankad, egyre csak nő. Egyelőre persze nem tudom milyen teljes valójában, hiszen a szemeszter még nem kezdődött el, de ha elkezdődik zsúfolt lesz és fiatalodik vagy 20 évet. Akkor azt hiszem, végleg összejövünk. :)

Muss ich es sagen??? Passau... ich liebe Dich! :)

Kalapváros

Hihetetlen. Megérkeztünk vasárnap és az első öt percben már sikerült felfedeznem a kalapárusokat. Vannak a Duna partján és a belvárosban is. :) Ez volt az első jel... nagyon jó lesz itt nekem. :)