Inspiráció

Ha nyitásra nem is érkeztem meg Elisabeth Spatz kis atelier-jébe, azért zárásra odaértem. :) Egy dán hölgy éppen egy narancs-pink csodát próbálgatott a férje (mondanom sem kell) túláradó örömére. Gondoltam segítek kicsit a művésznőnek és meggyőzöm a kedves vásárlót, hogy jól áll az úgy is, hogy a füle kicsit kilátszik. Még a napszemüvegemet is odaadtam, hogy láthassa a drága, hogy állna egy fekete szemüveggel... a férje még nagyobb örömére. :) Kicsit furcsálhatták már, hogy komolyabb vásárlási szándék és egyéb üzleti érdek hiányában minek ácsorgok a 10 négyzetméteren folyton mosolyogva. A kedves vásárlók megrendeltek, meghagytak címet és telefonszámot és a kissé átalakított darabot feltehetően egy hét múlva kézheszvéve átutalják a kívánt összeget. Mert Frau Spatz-nál (legalábbis) ez így megy. A távozásukat követően rávilágítottam végre a hosszas egy helyben vigyorgás valódi okára, vagyis nem szaroztam tovább, hanem megkérdeztem, hogy nem kell-e neki egy praktikus praktikantin. A nemleges válasz ellenére boldogan lépdeltem ki a boltocskából... ugyanis az elérhetőségemet meghagyhattam. Bár tudom, hogy nem fog számos, de még kevésbé  számtalan alkalommal emailen keresztül zargatni, de legalább kedves volt és megkért, hogy írjam le a nevem és a címem. Ezen kívül még két hasznos névvel és az azokhoz tartozó még hasznosabb címmel is ellátott. Történetesen olyanokéval, akik nem csupán űzik, de tanítják is a kalapos szakmát Münchenben. A két név: Nicki Marquardt és az Eisenblätter und Triska. Mindkettő inspiratív. Júniusban tehát mi sem természetesebb, mint hogy veszek egy vonatjegyet Münchenbe és addig járom az utcákat, míg mindkettőre rá nem akadok. Beszédem van az alkotókkal. :)

e&t

n.m.

n.m.

n.m.

Swarovski Schiff

Kristálygazdag hajóút képekben:

Donau menti kalapok

A kalaposmester keresése előtt-közben betérvén a Duna menti árusok egyikéhez:

főként sok női bóvli, de lelhető itt kincs is

nyáron is filc

Az elveszett kalapbolt

Amióta (hivatalosan is) csak Passauban  tartózkodom, szerettem volna fellelni azt a boltot, ahol a kalapok kézzel készülnek. Bosszantott már egy hónapja, hogy sehol sem találom... Végső elkeseredésemben szombaton nekivágtunk Altstadt alsónak, hogy végre megkeressük, de csak az eső szakadt ránk, a szerencse még véletlenül sem. Vasárnap azonban a kristályhajón töltött puccos két óra után végiglépkedtünk a Höllgasse kék-fehér-zöld-sárga festett macskakövezetén és az elveszett kalapbolt hirtelen előbújt! :) Ezzel felettébb megörvendeztetve engem! Vasárnap lévén csak a kirakaton keresztül mutatható, de holnap 11-től belülről is tüzetesen megszemlélhető. :) Megszemlélendő! Nekem kötelező!

Diwan

Tartottunk tegnap egy kis kávészünetet. Díványon, a Diwanban. A café jellegzetességét elsősorban az adja, hogy a város felett helyezkedik el. Szóval... szó nélkül utaztunk a Stadturm-ban a kilencedikre, hogy a kellemesen elegantos környezetben felhajtsunk egy-egy kaffét a biztonság és a délutáni könnyedebb túlélés kedvéért. Nos a városra ilyen magaslatokból magától értetődik a lenyűgöző kilátás. A látványba csak néhány, a tetőn félig mezítelen testét süttető fiatalember rondíthatott bele. A spanyol espresso az eddig, Passauban fogyasztott kávék legerősebbike, ezt  bizton állíthatom. Az árak a hasonlóan divatos, finoman elegáns kávézók árait tükrözik: a megállapítás alapját pedig jelen esetben a 2 euros presszókávé képezi. Sejtésem szerint a Dom Caféval bizonyos (szorosabb, vagy kevésbé szoros) rokoni szálak fűzhetik össze. Erre pedig nem csupán az elhelyezett szórólapokból, hanem a tökéletesen egyező árakból és a hasonló kiállítású itallapból is következtetek. Szerintem meglehetősen édes testvérek. A Diwan azonban kevésbé fiatalos, ami a délután kettőkor alkotott kép alapján helytálló észrevétel, ugyanis rajtunk (három so zu sagen: ifjú hölgyön) kívül főleg jobban szituált nénik és bácsik töltötték szabad idejüket egy jó Kaffé mit Kuchen felett. Persze ilyen korai időpontban aligha van másnak ideje sütizgetni/kávézgatni/fagyizgatni. Egy jó óra elteltével távoztunk, egyetemi csóró hallgatókhoz méltón: nem csak, hogy egy órát ültünk egy kávé felett, de minden aprópénzünket a kedvesen mosolygó Kellnerin markába nyomtuk, majd liftbe szálltunk és két felesleges kitérő (tudniillik a fogorvosi rendelő és a közjegyző szintjén várakozót nem láttunk, mégis talán a reklám kedvéért megálltunk) után visszatértünk a város forróságban nyüzsgő szívébe.

A képek talán a minőség ellenére is beszédesek: ha csak a túláradó fényről tanúskodnak is. :)

Kalpag

Két új darab összesen 6 euroért... :)

a masnit egyszer majd más pótolja, mert így kissé igénytelen

Sello's kleine Bar

 Stammtisch Nr. 1.

 Kleine Venezia in Passau.

nekem mindig jár egy ingyen capuccio

 Vincenso... a tökéletesen olasz úriember. A maga hetven évével a legjobb törzsvendég... nem csak fogyaszt, de aktívan részt vesz a turista-csalogatósdiban is.

Aperol-spritz maradék

Sello, az ízig-vérig olasz... és mégis török. :)