Inspiráció

Ha nyitásra nem is érkeztem meg Elisabeth Spatz kis atelier-jébe, azért zárásra odaértem. :) Egy dán hölgy éppen egy narancs-pink csodát próbálgatott a férje (mondanom sem kell) túláradó örömére. Gondoltam segítek kicsit a művésznőnek és meggyőzöm a kedves vásárlót, hogy jól áll az úgy is, hogy a füle kicsit kilátszik. Még a napszemüvegemet is odaadtam, hogy láthassa a drága, hogy állna egy fekete szemüveggel... a férje még nagyobb örömére. :) Kicsit furcsálhatták már, hogy komolyabb vásárlási szándék és egyéb üzleti érdek hiányában minek ácsorgok a 10 négyzetméteren folyton mosolyogva. A kedves vásárlók megrendeltek, meghagytak címet és telefonszámot és a kissé átalakított darabot feltehetően egy hét múlva kézheszvéve átutalják a kívánt összeget. Mert Frau Spatz-nál (legalábbis) ez így megy. A távozásukat követően rávilágítottam végre a hosszas egy helyben vigyorgás valódi okára, vagyis nem szaroztam tovább, hanem megkérdeztem, hogy nem kell-e neki egy praktikus praktikantin. A nemleges válasz ellenére boldogan lépdeltem ki a boltocskából... ugyanis az elérhetőségemet meghagyhattam. Bár tudom, hogy nem fog számos, de még kevésbé  számtalan alkalommal emailen keresztül zargatni, de legalább kedves volt és megkért, hogy írjam le a nevem és a címem. Ezen kívül még két hasznos névvel és az azokhoz tartozó még hasznosabb címmel is ellátott. Történetesen olyanokéval, akik nem csupán űzik, de tanítják is a kalapos szakmát Münchenben. A két név: Nicki Marquardt és az Eisenblätter und Triska. Mindkettő inspiratív. Júniusban tehát mi sem természetesebb, mint hogy veszek egy vonatjegyet Münchenbe és addig járom az utcákat, míg mindkettőre rá nem akadok. Beszédem van az alkotókkal. :)

e&t

n.m.

n.m.

n.m.