Wochen-ende: Samstag

Az elmúlt volt első igazi közös hétvégénk Passauban, kihasználtuk hát a csapatépítésre. Szombaton spontán hegymászáshoz támadt kedvünk, úgyhogy a frászcsengő 13:00kor meg is szólalt a Donau-Schwaben 16-ban, megelőzendő, hogy elkéssünk a megbeszélt randezvousról. Mi nem késtünk, mások igen... na de ki vagyok én, hogy ezt bárkinek a szemére vessem? Átvágtunk az Altstadton egészen a hídig. Út közben elhaladtunk a Café Centrale mellett. Az olasz pultos aznap is a kedvenc égszínkék sálját viselte és nagy figyelmet szentelt a pincérlány kezében tartott cetlinek.

Az én képzeletemben a pultos valójában a központi kávéház tulajdonosa, bár  valószínűleg csak bérli a helyiséget, de a cég a saját alkotása. Azért ezt a szót használtam, mert amit létrehozott az egy műalkotás. Kész performance is még hozzá. Ahogy végzi a munkáját az arról árulkodik, hogy élete minden napján az álmát váltja valóra. Kipróbáltam természetesen már korábban, hogy mit tud a Café Centrale. Tapasztalataim szerint nem mást, mint szívvel kávét főzni, majd a hölgyeknek mosolyokkal és hasonló jóleső gesztusokkal, esetleg fütyörészve felszolgálni. Na nekem ez pont elég ahhoz, hogy a "kedvenc kávézó" címet rögtön bezsebelte, pedig koránt sem próbáltam ki még mindet. Ottjártunkkor Signore Nonloso kedvesen, természetesen pohár víz kíséretében tette elém a kívánt espressot, ami természetesen tökéletes volt. Egy ponton úgy érzetem be kell mennem a napsütésből a félhomályba. Árnyra vágytam. A belső tér önmagáért beszél... gyönyörű és persze nagyon pici. Beleszerettem és elhatároztam, hogy ott fogok dolgozni. Ennek érdekében még néhány alkalommal fogyasztok, és reményeim szerint hamarosan törzsvendégből alkalmazottá avanzsálok. :) Amikor visszatértem a fénybe két pohár gyönyörűen szervírozott bodzaszörp várt talpas pohárban. Nos ez a ház ajándéka volt, ha nem is csupán egy általam eleresztett korábbi "minden kacérságot nélkülöző, de azért roppant kedves" mosolyért, hanem főként a remélt borravalóért. Minden esetre érti a dolgát Nonloso. :)

Út közben elhaladtunk az olcsó és finom fagyit mérő Gelateriam mellett is. A minap megkóstoltam a bizarr színű Jägermeister ízűt és nem csalódtam. Irtófinom. A városnak ebben a részében egyébként főleg olaszok és egyéb könnyűvérű nációk szülöttei üzemeltetik a legtöbb vendéglátó ipari egységet. Ebben a városrészben található a magyar bolt is. Ha olthatatlan vágyam támadna például Túró Rudit vagy Bogica szörpöt fogyasztani, semmi akadálya nem lenne. Más kérdés, hogy ilyen vágyaim nem szoktak támadni.

Végiggyalogoltuk tehát a várost és átmentünk a dunai oldal talán egyetlen hídján. Ezt követte a viszontagságos út a hegyre fel. Természetesen a társaság átsegített mindenkit a nehezén... együtt nem szeretni a lépcsőzést mégis csak felemelőbb érzés. Nos megszépítette számomra az amúgy is csodálatos panorámát egy előttem menetelő szalmakalap. :) Bárcsak azt mondhatnám, hogy szakmai ártalom. Tehát hegyre fel, ott a tényleg hihetetlen táj csodálása, majd az utókor számára megörökítése, azután kilátóból ugyanennek a látványnak egy továbbfejlesztett verziójának megtekintése, egy kávé-sör-fagyi mellett megpihenés és végül az Altstadton át még a három folyó találkozásának ismételt megtekintése. Röviden így foglalható össze a délutáni eseményfolyam. Visszafelé még összetalálkoztunk a finn kollégával, aki fürdőnadrágban alvó napozást rendezett az Inn partján. Sajnos felébresztettük. Kissé megijeszthettük, mert nem sokkal később hazafelé vette mégis inkább az irányt. Amíg velünk nem találkozott nem tűnt fel neki ugyanis, hogy furcsa amit csinál.

Azonosítatlan francia fiú tré chic szalmakalapban. :)

Passau a V. O.-ból

tré-tré chic!