Drezden

Mitagadás. Gyönyörű város: sok törekvéssel, sok jugendstil-el, Elba parti piaccal és imádott apró kávézókkal. Felsorolhatatlan sokszínűséggel. És meglepetések nélkül sem hagy.

Neumarkt. Elszántan és hihetetlen magabiztossággal vezetem a francia-magyar-cseh bandát. (Zdenek érdeklődik is, hogy ismerem-e a várost?) Van egy szabad óránk az idegenvezetés és a múzeumlátogatás között... így mi sem természetesebb annál, hogy eszünk-iszunk-beszélgetünk vastag fa asztaloknál, imbolygó padokon, na meg fahéjas cukorral megszórt rösztlit eszik és mellé sört iszik a társaság francia fele és közben boldogan szajkózza, hogy ezek a németek.. :) A magyarok egyből kiszúrják maguknak a lángost és nem sokat szaroznak, mind azt esznek. Az első meglepetést az Apfelmuss és lángos verhetetlen párosa okozza. Majd következik "a magyar lányok Drezdában lángost esznek fotósorozat" című epizód. Na de minden magyar lány minimum egy lángost szorongat a kezében és kifejezetten szeretne már túllenni a túlzottan gyakori fényképezkedésen, nem utolsó sorban pedig megkóstolni a kézben tartottakat. Erre azonban még kicsit várnunk kellett. A vadászat nem tartott sokáig: elég gyorsan kiszúrtuk az ITT (HUN) VAGYOK kis-nagymagyarországot egy úriember pocakján. Katinka nem volt rest és rögtön ékes magyarsággal leszólította az épp akkor és épp ott ténfergő, hát leginkább bácsit. Fényképezkedés és a kötelező honnan jöttök lányok után kiderült, hogy ő bizony a Bakáts térről jött, csak még 76-ban. Megbeszéljük a Krúdy utcát, az abc-t és a sörözőt, kilőtt házakat, kerületeket. Aztán búcsút intünk. Jajj és a lángos Apfelmussal annyira finom, hogy a vacsorám is az volt.

Vacsora után a legkellemetesebb program talán egy Phillharmonie Konzert a Kulturpalastban. Hát befizettek minket egyre. Mind az ötvenen ott ültünk a hatalmas és persze kiváló akusztikájú koncertteremben és bóbiskoltunk az egész napos fáradalmaktól az illatos és szép emberek között. Megnyugtatásként bőszen magyaráztam Terezkámnak, hogy bizony nem mi követtük itt el a legnagyobb hibát, hanem az a fiú, aki az öltönyéhez műelegáns tornacipőt passzintott és ebben még jól is merte magát érezni. Mi egytől egyig feszengtünk a ránk szegeződött feltűnően megvető pillantások láttán. Kicsit volt kellemetlen! Persze Beethoven és Berlioz kárpótoltak, na meg a holtponton kiváló "alvósháttérzeneként" szolgáltak.

Az utóbbi élmény és a város légköre is arra sarkall, hogy az igen közeli jövőben újra megnézzem magamnak Drezdát, lehetőleg több napos látogatás céljából, alaposan. Egy újabb koncert pedig azért kihagyhatatlan, mert utálom az alulöltözöttséget, így hát terveim szerint majd sztahanovul túlteljesítek. :)