A török bérlőm jóvoltából egész hétvégén ezeken a színes, török cukorkákon nyammogtam. Ez a helyes kifejezés, mert a zselés állagú cukor tökéletesen épül a fogak felületének egyenletlen felszínébe, amivel lassú haladást idéznek elő a táplálkozásnak nevezett, jobbára természetes folyamatban. Értesüléseim szerint található egy remek török édességbolt Budapesten, melynek ő rendszeres, visszajáró vevője és muszáj kiszednem belőle a pontos fellelhetőséget, mert eddig bármivel örvendeztetett is meg a szokásos Jajjnemkellettvolna contra DeÁndifinom párbeszédünket követően, mindig nagyon ízlett a fehér kartondobozok beltartalma. Annál is inkább kíváncsi volnék, mivel nem nagyon tudom, hogy mit is eszem ilyenkor a valóságban, csak azt tudom, hogy édes és nagyon finom (meg persze azt is, hogy abba kéne már hagynom).
Az édes mellé valami sós is dukált a hétvégére, ezért megsütöttem a szezon első medvehagymás pogácsáját ennek a receptnek az utasításai szerint. Az elhízás veszélyét pedig én is fenyegetőnek látom, ezért némi fittnesst is beiktattunk szombaton, bár a hét elején sürgős repetáért kiállt a ma sütött és fogyasztott sütiadag!
